Karrier Portál banner

tudománypolitikai referens - Tudománypolitikáért és Nemzetközi Ügyekért Felelős Főosztály

Főbb feladatok

  • közreműködik a kutatás-fejlesztési és innovációs szakpolitikát érintő kormányzati koncepciók, és stratégiák kidolgozásában;
  • a tudománypolitikáért felelős hazai és nemzetközi szervezetekkel együttműködve közreműködik a tudománypolitikát, és annak elért eredményeit érintő elemzések készítésében, szakmai anyagok kidolgozásában, véleményezésében;
  • kapcsolatot tart a szakterület intézményeivel, koordinálja, elemzi a partner szervezetek által jelzett javaslatokat, előkészíti a vezetői döntéseket;
  • nemzetközi és hazai tudományos konferenciákat, szakmai műhelybeszélgetéseket, workshopokat szervez;
  • részt vesz a kétoldalú tárcaközi megállapodások, a kétoldalú nemzetközi megállapodások tervezetének kidolgozásában, véleményezésében, egyeztetésében, véleményezi Magyarország képviselete kapcsán az illetékes nemzetközi fórumokhoz beterjesztésre kerülő beadványokat;
  • részt vesz bilaterális nemzetközi tárgyalásokban, javaslatot tesz az állam- és kormányközi, tartományi és regionális szintű kapcsolatfelvételre;
  • elkészíti a tudományos, kutatási témájú kormány-előterjesztéseket;
  • véleményezi az állam-, kormány- és tárcaközi tudományos, kutatási és innovációs témájú szerződéstervezeteket.

Elvárások

  • felsőfokú végzettség;
  • közigazgatásban vagy közigazgatás háttérintézményében vagy kutató-fejlesztő szervezetnél vagy vállalatnál minimum 10 év munkatapasztalat;
  • önállóság, precizitás, pontosság, határidők betartása, kiváló problémamegoldó képesség és tárgyalókészség;
  • felsőfokú angol nyelvtudás
  • Microsoft Office programok készségszintű ismerete (Outlook, Word, Excel, PowerPoint);
  • bruttó bérigény megjelölése;
  • Magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen előélet.

Munkakör betöltése során előnyt jelent

  • végzettség KFI szakterületen vagy nemzetközi tanulmányok területén;
  • további európai nyelvek magas szintű ismerete;
  • egyéb Microsoft Office programok magas szintű ismerete.

Illetmény és juttatások

  • A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény rendelkezései az irányadók.

Ami a pályázathoz szükséges

  • fényképes önéletrajz;
  • motivációs levél

Állás adatai

Állás azonosító: 1223
Pozíció pontos megnevezés: tudománypolitikai referens
Államtitkárság: Kulturális és Innovációs Minisztérium
Munkakör szint: Állás
Munkavégzés helye: Budapest V. kerület
Tevékenység: Egyéb
Jogviszony típusa: Határozatlan idejű
Jelentkezési határidő: 2025.05.27.
Ossza meg vagy mentse el a kedvencei közé ezt az állást: tudománypolitikai referens